5. Alkalmazkodás a krónikus betegséghez

A krónikus betegségek diagnózisa gyakran túlfeszíti a személy befogadási képességét, ezért időre van szüksége ahhoz, hogy érzelmileg adekvát reakciót tudjon adni.

Öt nagyobb alkalmazkodási mintát különböztethetünk meg, melyekkel megfelelő feltérképezés után már dolgozni tudunk: 1. Tagadó: a betegek figyelmen kívül hagyják a tüneteket, későn fordulnak orvoshoz, figyelmen kívül hagyják a diagnózist is, úgy próbálják élni tovább az életüket, mintha a betegség nem is létezne. 2. Harcos lélek: a betegek próbálnak minél több információt gyűjteni, pozitívan, reménykedve reagálnak. 3. Sztoikus elfogadó: higgadtan, elfogadóan reagálnak, nem élnek át viharos érzelmeket. 4. Szorongással, depresszióval reagáló: pesszimisták, alapvetően minden nehezebb élethelyzetet depresszióval, szorongással reagálnak le. 5. Reménytelenek: úgy érzik senki nem tud nekik segíteni, szeparálódnak környezetüktől, megszűnik számukra a jövő.

A krónikus betegségekhez való adaptációban kiemelkedő szerepe van a személyes hatékonyság érzésének, mert ez határozza meg, hogy a beteg mennyire képes aktívan szerepet vállalni a betegség elleni küzdelemben, képes-e megfelelő magatartásformákat és életmódot kialakítani.

A betegek általában könnyebben viselik a helyzetüket, ha betegségük diagnosztizálva van, még akkor is, ha ez a diagnózis kedvezőtlen. A diagnózis hiánya, a bizonytalanság sokszor nehezebben kezelhető, ilyenkor a beteg csupán találgat, hogy mi baja lehet, nem tudja mire számíthat, mi fog vele történni, mit tegyen, és mit ne, ettől az egész helyzet sokkal feszültebbé válik.