A szülő-gyerek kommunikáció hibái

A megfelelő kommunikáció fontos eleme a jó szülő-gyerek kapcsolat kialakulásának. Gyermekkorban a gyerek a szülő felé irányuló kommunikációja alapján kezd véleményt formálni saját magáról. Ha a szülő kommunikációja megfelelő, a gyermek úgy fogja érezni, hogy meghallgatják és megértik, ami az egészséges önbecsülés, önbizalom kialakulását is segíti. Ezzel szemben, ha a kommunikáció nem megfelelő, a gyerek úgy érezheti, hogy ő nem fontos, őt félreértik, ez pedig megtörheti a szüleibe vetett bizalmát, ami később az egész világról alkotott nézeteire kiterjedhet. Fontos a szülő részéről a megfelelő nonverbális kommunikáció is, a gesztusok, az arckifejezések. A megfelelő kommunikációhoz elengedhetetlen a figyelem, a megértés kifejezése, a félbeszakítás elkerülése, és a megfelelő reflektálás.

Gyakori kommunikációs hibák, amelyeket a szülők elkövetnek - a gyerek életkorától függetlenül:

A tisztelet hiánya. A szülő úgy érzi, hogy mivel ő az idősebb, a tisztelet csak neki jár, a gyereket nem tekinti egyenrangú partnernek. Viták, problémák esetén azonban nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek is megérdemel legalább annyi tiszteletet, udvariasságot, mint bárki más.

A problémák felhalmozása. Célszerű a felmerülő problémák folyamatos megoldása, így elkerülve a negatív érzések felhalmozását. Ebből kifolyólag viták, konfliktusok esetén az adott helyzet megoldására lehet koncentrálni, ugyanis a múltbéli sérelmek felemlegetése az aktuális helyzetet csak még bonyolultabbá és kuszábbá teszi, megnehezítve annak megoldását.

Csak egyféleképpen lehet a dolgokat csinálni, a problémákat megoldani. A szülő nem fogadja el, hogy az ő útján kívül másféle megoldási módok is léteznek. Azt várja a gyerektől, hogy olyan nézeteket valljon, úgy lássa a dolgokat, ahogyan ő. A szülő megmondja, hogyan éljen és cselekedjen a gyerek, és elvárja, hogy ebben boldog is legyen. Ha ez nem sikerül, azért a gyerek a hibás, amivel bántja a szülőt. A szülő nem próbálja a gyereket megérteni, a gyerektől várja el a saját elképzelései megértését, elismerését és követését.

Én mindig jobban fogom tudni. Bár a szülő nem fektetett nagy energiákat a példamutatásba és a nevelésbe, például nem tanította meg a gyereknek milyen egy jó párkapcsolat, hogyan működik a munka világa, hogyan maradjon egészséges vagy mik a fontos dolgok az életben, mégis úgy gondolja, hogy minden dolgot jobban átlát. A gyerek saját élettapasztalatai, egyedül megoldott nehézségeiből származó következtetései hibásak, amennyiben a szülő azokkal nem ért teljesen egyet, bár gyakran nem is törekszik ezeknek a megismerésére, megértésére.

Ne merj nagyot álmodni. A szülő beszűkült gondolkodása miatt nem támogatja a gyereket új ötletek, tervek megvalósításában. Kényelmesen kifejezi, hogy "ne kockáztass" vagy "ez hülyeség", anélkül, hogy meghallgatná a gyerek gondolatmenetét, érveit vagy relevánsan belelátna az adott területbe. A gyerek ettől csalódott lesz, mivel pozitív megerősítést, bátorítást vár a szülőjétől, s mivel ezt nem kapja meg, ő maga is elkezd kishitűvé, demotiválttá válni, elkezdi felvenni a minek törekedjünk a jobbra... gondolkodást. Ilyen helyzetben a gyereknek el kell engednie a belső szükségletét, hogy a szülőtől pozitív visszajelzést, támogatást, elismerést kapjon, ez ugyanis akadályozni fogja a céljai elérésében.

Ne érezz semmit. Amikor a gyerek a szülő felé fordul a negatív érzéseivel, megértés helyett elutasítást kap: "ne legyél ideges/ne problémázz annyit/ne legyél szomorú/másoknak rosszabb/nem akarom hallani/ne panaszkodj"stb. A szülő olykor a negatív életesemények létét, jelentőségét is tagadja: "nem is volt az olyan rossz/én erre nem emlékszem/nem így történt", akkor is, ha azoknak ő is része volt. A szülő azt közvetíti, hogy negatív érzései maximum csak neki lehetnek, csak ő érezhet fájdalmat, a gyerek nem. A gyerek érzéseinek, vágyainak, félelmeinek, nehézségeinek nincsen létjogosultsága, azok csak jelentéktelen apróságok. Ez az üzenet a gyerek önértékelését és érzelmi világát rendkívüli mértékben rombolhatja.

Nem érdekel ki lett belőled. A szülő nem próbálja megismerni a gyerekét, mint embert, nem próbálja meg megérteni, nem követi küzdelmeit, sikereit, változásait. A szülő a felnőtt gyerekéhez gyerekkori személyiségvonásokat társít, mivel ez volt az utolsó pont, amikor figyelmét még felé fordította. A problémák megoldását nehezíti, mivel a gyerek személyisége más, mint azt a szülő feltételezi.

Sose engedlek felnőni. Mivel a szülő a saját életében nem tud boldog lenni, a saját problémáival nem tud szembe nézni, megpróbál minél nagyobb szerepet betölteni a gyerek életében. Mindegy a gyerek hány éves, a szülő mindig jobban tudja, hogy mire van szüksége, megpróbálja őt minél tovább gyerekszerepben tartani, önállóságát és felelősségvállalását korlátozni. A gyerek funkciója a hiányzó szociális élet és a pozitív ingerek betöltése, emiatt a szülő mindenről tudni akar, mindennek a része akar lenni. A szülő elvárja, hogy ebben a gyerek is partner legyen, hiszen úgy véli, a gyerek neki köszönhet mindent. Ideális esetben az unokák is a szülői házba születnek, hiszen az rendkívül kényelmes és kézenfekvő, így a gyerek sose válik függetlenné.

Legyél tökéletes. A szülő elvárja, hogy a gyermek az ő igényeinek megfelelően gondolkodjon, viselkedjen, vagy akár külsőre kinézzen. A szeretet és az elfogadás ezekhez a feltételekhez kötött, amennyiben ezek nem teljesülnek, a gyerek nem elég jó, nem elég szerethető. Ennek eredménye a gyerekben kialakult megfelelési kényszer, illetve a saját vágyak, igények elnyomása mások boldogsága érdekében.

Kiabálás, durva jelzők. Rendkívül sok negatív üzenetet hordoz, attól kezdve, hogy "nem csinálsz jól semmit" odáig, hogy "ne bízz senkiben, mert mindenki bántani fog". A gyerek védelmi rendszerét szélsőséges irányba mozdítja, és gyakran alakít ki neurotikus, boldogtalan személyiséget.

A nem megfelelő szülő-gyerek kapcsolat megváltoztatása sok tekintetben már a felnőtt gyerek feladata, mivel neki kell átvenni a nevelő szerepet és az általa elfogadott határokat kijelölni, azokat következetesen betartatni.