8. Megküzdés a krónikus betegséggel

Megküzdésnek tekinthetünk minden olyan reakciót, amellyel az egyén a stresszes helyzetet kezelni próbálja. A megküzdés kognitív folyamata két részből áll: az elsődleges értékelés során a személy felméri a helyzetet, ami lehet pozitív, negatív vagy semleges, a másodlagos értékelés során pedig kiértékeli erőforrásait és kiválasztja az adott szituációra legjobban használható stratégiát. Ezután kezdődik az aktív cselekvés. Két fő megküzdési formát különböztetünk meg, az érzelemközpontú és a problémafókuszú megküzdést. Az érzelemközpontú megküzdés során az egyén célja, hogy a stresszhelyzet okozta érzelmi reakciók intenzitását csökkentse, a problémaközpontú megküzdés esetében a személy igyekszik magára a problémára összpontosítani, a stresszt kiváltó eseményt megváltoztatni, és a jövőben elkerülni azt.

A két megküzdési típust további nyolc kategóriára oszthatjuk fel, ezek kombinációja adja az emberekre leginkább jellemző megküzdési profilt:

· Konfrontáció: az egyén aktívan szembehelyezkedik a problémával, agresszív és kockázatvállaló erőfeszítések jellemzik. A betegséggel való megküzdés korai szakaszában a leginkább adaptív.

· Elkerülés: az egyén nem vállalja a konfrontációt, inkább kilép a helyzetből. Nem keres megoldást, viszont a stresszt csökkentheti.

· Eltávolodás: az egyén tisztában van a helyzet komolyságával, de érzelmileg és mentálisan is távol tartja magát a problémától. Ez akkor lehet adaptív, ha a személy még nem készült fel a tényleges megküzdésre, de lassan megemészti a helyzetet és közben belső erőforrásokat gyűjt.

· Önkontroll: az egyén igyekszik önkontrollt gyakorolni, szabályozni érzelmeit és megkeresni a helyzet megoldásához leginkább szükséges viselkedésformákat.

· Társas támogatás keresése: az egyén a környezetéhez fordul segítségért, a körülötte élők jelentik számára a megküzdéshez szükséges erőforrást.

· Felelősségvállalás: megfelelő esetben a személyt célirányos viselkedésre, a helyzet megoldására sarkallja, de a túlzott felelősségvállalás krónikus betegek esetében bűntudatot, önhibáztatást, önutálatot eredményezhet.

· A problémamegoldás tervezése: az egyén kiértékeli lehetőségeit, ésszerűen kidolgozza az alternatívákat, képes a lehetséges kimenetelek összehasonlítására és saját képességeihez való igazítására.

· Pozitív jelentés keresése: az egyén a helyzetet pozitív tartalommal ruházza fel, új értékrendet alakít ki, meglátja személyiségének fejlődési lehetőségeit.

Miután kibogoztuk a rendelkezésre álló megküzdési stratégiákat, meg kell nézzük, hogy a gyakorlatban milyen dolgokkal segíthet a beteg saját magán. Mi a legnehezebb dolog, amit tennie kell, mi az, amire képes, és mi az, ami már meghaladja az erejét. Fontos felmérni, hogy mik azok a dolgok és tevékenységek, amiknek a betegsége ellenére is örülni tud, azokat pedig minél gyakrabban csinálni kell. Ezeken keresztül növelhetjük az általános hangulat és az önszeretet szintjét is. Végső célunk az erőforrások növelése és kihasználása, ezáltal egy hosszú távú, stabil megküzdési mód kialakítása.